Pannon PTT Hírközléstechnika

Pannon PTT – Referenciáink

Partnereink a kommunikáció élvonalában

Célunk, hogy a hozzánk forduló ügyfelek megtapasztalják a korlátlan rádiókommunikáció szabadságának élményét.

Megbízható, költséghatékony megoldásainkkal -határainkon innen és túl- számos elégedett felhasználót tudhatunk már az ügyfeleink között.

Tartozzon Ön is elégedett ügyfeleink közé, engedje meg, hogy levegyük válláról a csoportkommunikáció megoldásának terhét!

Nevéhez híven az Alfa volt a legelső taxitársaság a sorban, aki az új generációs IP alapú taxirádió igényével megkeresett minket. A készülékbemutatóra szebbnél szebb autóba építhető mobilrádiókat üzemeltünk be egy asztalon rögtönzött teszthálózatba. Ezután meglepetésünkre nem kellett nekik egyik autórádió sem, ragaszkodtak a kézi rádiókhoz. Az ok nagyon egyszerű volt: az autóból kiszállva könnyedén magukkal vihetik a rádióikat, „vonalban maradnak” továbbra is. Akár otthon tartózkodva is beszélgethetnek egymással, figyelhetik a forgalmat anélkül, hogy az autóban kellene üldögélni.

A kézi-rádiós megoldás azóta is hibátlanul működik, hiszen az alapvetően korlátlan hatótávolság miatt hálózati rádiók esetében már nincs plusz előnye a mobil beépítésnek egy kézi-rádiós megoldással szemben. A taxisofőröknek a Pannon PTT könnyen hordozható kézi-rádiói eddig nem tapasztalt szabadságot adnak.

Forrás: Alfa TAXI

Adott volt egy elég speciális, addig megoldatlan rádiókommunikációs feladat. Az alumínium öntöde kettő különálló, körben zárt fémcsarnokból állt, amik között targoncák közlekednek. Az anyagmozgató targoncáknak a munkaszervezés okán rádiókommunikációra volt szükségük, de ezideáig semmilyen hagyományos analóg rádióval nem voltak képesek átrádiózni egyik fémcsarnokból a másikba. A telefon térerő nagyon jó volt, mert a gyárban a Telenor cella ki volt építve. Viszont egymást körbetelfonálni minden alkalommal lassú és nehézkes megoldás volt.

Kiépítettünk számukra egy TH-682 ipari minőségű hálózati rádiókból álló teszt rendszert. Már az első próbán kissé hitetlenkedve nyugtázták, hogy „Hát ez mindenhol szól!” A TH-682 egy kimondottan strapabíró, nagy hangerejű ipari rádió, ami a zajos, csupa fém üzemcsarnokokban az egész teszt időszak alatt hibátlanul megállta a helyét.

Forrás: Nemak alumíniumöntöde – Győr

A Monitor Alarm KFT esetében a hagyományos elavult analóg rádiórendszert váltotta föl a Pannon PTT IP adóvevő megoldása. A régi rendszerrel problémás volt a teljes működési terület lefedése, továbbá lehallgathatósága miatt érzékeny ügyfélspecifikus információk nem voltak továbbíthatóak.

Az IP rádió adóvevő alapú rendszerben beépítésre kerültek autórádiók, valamint a járőrök kézi rádiókat kaptak. Innentől a kommunikáció tiszta, jó minőségű lett a cég teljes működési területén, valamint nem okozott már adatvédelmi problémát nevek, címek, lemondókódok továbbítása sem. Nincs már olyan sűrűn beépített rész, vagy épület belseje, ahonnan ne lehetne egy kicsi, könnyű kézi rádióval azonnal elérni a diszpécser központot.

Egyik alkalommal, egy kora hajnali beérkező riasztás után szükségessé vált tisztázni, hogy a járőr pontosan mikor ért ki a helyszínre. A Pannon PTT szolgáltatásában foglalt GPS nyomkövetés segítségével néhány kattintással azonnal megállapítható volt, hogy a járőr mikor ért ki és mikor távozott a helyszínről.

A megoldandó feladat kézirádiós felhasználók és munkagépek rádiókommunikációs együttműködése volt. A nagyobb távolságok és a kézirádiós tagállomások miatt a hagyományos analóg rádiórendszer szóba sem jöhetett.

Mivel strapás, igénybe vett munkakörülményekről van szó, a kézi rádiók a TH-682 típusú ipari minőségű IP adóvevők lettek. A traktorokba a zárt nyomókamrás hangrendszerű, kimondottan nagy hangerejű TM-990 típusú beépíthető mobilrádiók kerültek. A GPS nyomkövetés segítségével a munkagépek helyzete is bármikor ellenőrizhető és a nagy távolságú rádiókommunikáció problémája is egy csapásra megoldódott.

Az magyarországi 4G LTE alapú PTT szolgáltatás elindulása után a Lőrinci polgárőrség volt az első, aki a rádió igényével megkeresett bennünket. Az együttműködési igény a környező településekkel szinte azonnal felmerült, ezért Lőrinci, Gödöllő, Csány, Kerekharaszt, Ecséd, Petőfibánya, Apc és Zagyvaszántó polgárőrségeinek részvételével kiépítettünk egy közös, együttműködő rádióhálózatot „Hatvan Térség” elnevezéssel. A gyakorlatban hamar nyílvánvalóvá vált, hogy a Pannon PTT IP adóvevő alapú rádiórendszerének segítségével a polgárőr szervezetek hatalmas előnyre tettek szert. A kommunikáció kiváló hangminőség mellett, területi korlátozás nélkül működik, továbbá a szolgálatvezető a diszpécser munkaállomás segítségével távolról is irányíthatja a szolgálatban lévők munkáját.

A sikeres tesztfázis lezártával a Pannon PTT rendszerén belül elindult az Országos Polgárőr Rádióhálózat, amihez a polgárőr szervezetek kiemelt támogatás mellett folyamatosan csatlakozhatnak.

A VB Ambulance „egyéb humán egészségügyi ellátást” végző mentőszervezet. Feladatuk többek között a rendezvények egészségügyi készenlét biztosítása országos szinten, rendelkeznek gyalogos járőr és mobilizálható mentőautókkal egyaránt.

Azzal a feladattal kerestek meg bennünket, hogy igényük lenne egy biztonságos, több csoportra bontható, országos rádiókommunikációs hálózatra. Ez a feladat a régi, hagyományosnak mondott analóg rádiótechnikával csak részlegesen és csillagászati áron lett volna megvalósítható. Természetesen a Pannon PTT IP adóvevő alapú rádiórendszere lett a megoldás, aminek segítségével:

  • Az országos rádióhálózat minimális költséggel azonnal megvalósult.
  • A párhuzamosan dolgozó mentőegységek egymás zavarása nélkül forgalmazhatnak.
  • Egy távoli diszpécser munkaállomás segítségével bárhonnan irányítható az egyes munkacsoportok tevékenysége.
  • A kommunikáció zárt, érzékeny személyes adatok is továbbíthatóak.
  • A szolgáltatás részét képező GPS nyomkövető funkció segítségével a diszpécser nem csupán a beszéd alapú irányítást végezheti, hanem a tagállomások pillanatnyi helyzetét, útvonalát is nyomon követheti.

A mentőszervezetek tevékenységét a Pannon PTT kiemelten támogatja, ezért az elképzelhető leg költséghatékonyabb módon valósulhatott meg a VB Ambulance kiváló minőségű országos rádióhálózata.

Forrás: VB Ambulance

A Klausmann Viktor által vezetett Kékes Kutató-Mentő Alapítvány a rendszer véglegesítése előtt két alkalommal tesztelte a Pannon PTT IP adóvevő rádióit. A 2019 Március végén megrendezett „Futás Zentéért” gyöngyösi futóversenyen, valamint az Április 13. -án tartott Mátrabérc teljesítménytúra biztosítása közben több készüléktípus is kipróbálásra került. Az eredmény egyértelmű lett: A hegyek-völgyek, erdők tarkította változatos terepen a TH-682 ipari minőségű IP adóvevő, valamint a TM-990 autóba építhető mobil rádió hibátlanul teljesített. Ipari körülmények között, valamint terepen dolgozóknak a megbízható kapcsolattartáshoz a fent említett készüléktípusokat bátran ajánljuk.

ÉRDEKLI VALAMELYIK TERMÉKÜNK?

Kérdései vannak? Szeretné vásárlás előtt megismerni, kipróbálni IP adóvevőinket? Megoldható!

Kollégáink részletes tájékoztatást adnak akár ingyenes visszahívás formájában is!

Érdeklődés, ajánlatkérés
Pannon PTT Hírközléstechnika

Tekintse meg forgalmazott IP alapú adóvevő készülékeinket, tartozékokat, kiegészítőket, szoftveres megoldásainkat!

Tovább a készülékekhez
Pannon PTT Hírközléstechnika

Legyen szó bármely felhasználási területről, a gondtalan rádiókommunikáció élményét kínáljuk ügyfeleinknek.

Tovább a részletekhez
Pannon PTT Hírközléstechnika

Szakembereink közérthető nyelven válaszolnak az IP adóvevők kapcsán  leggyakrabban felmerülő kérdésekre.

Tovább az ismertetőhöz